Majd mikor megláttuk az első videókat, megtudtuk, hogy a játéknak ráadásként nem is akármilyen története lesz parázs hangulat mellett – akkor jelentettük ki: „Ennek a játéknak, a polcunkon a helye!” Nem is okozott nagy meglepetést a megjelenés utáni, egyetértő, pozitív szaksajtói vélemény: Zoenn bátyó maga is bátran sorolta a legjobb játékok közé a cuccot, Ti pedig az év negyedik legjobb lövöldözősének választottátok meg a F.E.A.R.-t a Gamekapcson. Miért? Mert félelmetesen hangulatosra, félelmetesen pergősre, félelmetesen szépre, félelmetesen okosra és félelmetesen félelmetesre sikerült a Monolith FPS-e. A multiplayert népszerűsítendő a srácok ingyenessé tették a többjátékos módot (F.E.A.R. Combat), a konzol-tulajokat pedig egy X360- és egy PS3-verzióval lepik meg hamarosan…hovatovább egy kiegészítőt is készíttet a Vivendi, igaz ezt már a TimeGate Studios követi el. S bár a csapat eleddig többnyire stratégiák fejlesztésével foglalkozott, ettől függetlenül lehet a kiegészítő király – sőt! A kiadó volt oly rendes, hogy meginvitált minket egy bétatesztre, mi pedig bátorságot véve magunkon belevetettük magunkat az élvezetek tömkelegébe, hogy megmagyarázhassuk Nektek, hogy miért sőt.
A kiegészítő ott veszi fel a történet szálát, ahol az előző rész egy hatalmas csattanóval abbafejezte: miután kiderült, hogy miféle kapcsolat révén üldöz minket Paxton Fettel, az ügyeletesen bezombult kolléga, s Alma, a gyermekkorban elhunyt leányzó, tovább kutakodunk az ügyet illetően a F.E.A.R. (First Encounter Assault Recon) tagjaként. Míg az alapjátékban a Fettel által irányított kommandósok, illetve az Alma utasításai alapján tevékenykedő szellemek csak velünk törődtek, addig ezúttal egymással is összefuthatnak, sőt egymásnak is ugorhatnak bármikor. Három pályát próbálhattunk ki a teszt során: lévén a kiegészítő már az előző rész komplexumát körülvevő városban játszódik, így megfordultunk rövidke kalandjaink során raktárépületben, metróalagútban, sőt egy templom környékén is. Utóbbi helyszínen botlottunk efféle összecsapásokba: eddig még nem látott szellemfajták harcoltak a derék kommandósokkal – a játék mesterséges intelligenciáját ismerve elhihetitek: a találkozásig van leszkriptelve minden, onnantól kezdve valós idejű a csata. Ekkor áll rajtunk a döntés lehetősége: vagy beszállunk a lövöldözésbe személyesen, vagy inkább körmöt rágva figyeljük az eseményeket – csak magunkra vigyázzunk!
Mit érne az igazi kiegészítő új fegyverek nélkül? Szerencsére a TimeGate-es arcok is ismerik a kötelezőt, így két vadi új fegyverrel spékelik meg az eddig is választékosnak mondható felhozatalt. Gondolom a minigunról nem kell sokat mesélni: mordály a kézbe megtöltve, s indulhat a darálás. Eme géppel egy egész hadsereget is lazán lekaszabolhatunk, csak győzzünk elegendő golyót találni hozzá – igen, sajnos F.E.A.R. készítőinek is „rossz szokása” volt, hogy komoly fegyverhez kevés töltényt mellékeltek. A minigun további hátránya egyébként, hogy csak lassan haladhatunk vele, ám rá se rántsunk! Az irgalmatlanul gyorsan köpködő „puskával” akár helyből is oszthatjuk az áldást. Több pontosságot és figyelmet követel meg magának ellenben a lézerkarabély használata: a piros sugarat kilőve pontos célzással akár félbe is vághatjuk ellenfeleinket, azonban ez még semmi! Ahogy a golyókkal a vakolatot hámozhattuk le a falról, úgy eme fegyverrel vágásokat ejthetünk környezetünkön, sőt a hullákat akár fel is darabolhatjuk! A cuccal addig érvényesülhetünk, míg annak tápegysége le nem merül – gazdálkodjunk hát okosan!
Az új fegyverek mellé társulnak az új ellenfelek – természetesen senki nem számítson semmi főellenségre: ez nem a F.E.A.R. műfaja. Én elképesztően rühelltem az első rész el-eltűnő, falon mászó „ördögeit” – nos most egyenesen utálni fogom őket, ugyanis a TimeGate jómunkásemberei szerint megjelenik ezen ellenfelek kegyetlenebbik változata. Lesznek nagyobb egységek is: itt körülbelül afféle robotokra kell gondolni, mint az alapjáték lépegetői. Továbbra is lesznek kommandósok, ám tapasztalatunk szerint ők okosodtak is: ezen azt kell érteni, hogy a kollégák hozzánk viszonyulva, dinamikusan változtatják a környezetüket úgy, hogy kárt tegyenek bennünk, ám ők maguk biztonságban legyenek. Íme, egy példa: ha ők egy nagyobb doboz mögött állnak, nem hagyják meg nekünk a lehetőséget, hogy végzetesen megkerüljük őket. Nem! Derék kommandósunk a dobozt úgy dönti el, hogy fedezéket biztosítson magának, majd onnan osztja az ólmot főszereplőnkbe. Ha esetleg egy számukra előnytelen pozícióba váltunk és közel kerülünk hozzájuk, akkor visszavonulnak, majd új tárgyakat keresnek fedezéképítés okán. Zseniális! A vicc az egészben mégis az, hogy az okosság ellenére nem válik nehézzé a játék, épp ellenkezőleg: még szórakoztató is marad.
Minden bizonnyal többeteknek majdnem kiugrott a szíve az izgalomtól az egyes víziókat (nevezhetjük nyugodtan rémálmoknak is őket) látván, pontosabban azokat szó szerint átélvén – úgy tűnik, a kiegészítőben sem kímélnek majd minket, ezt alátámasztandó ismét egy élményünket meséljük el. Mikor az aktuális pálya egy bizonyos részére érkeztünk, ott a megszokott módon belassult minden, s egészen addig ment ez így, míg a szemben lévő ajtón be nem léptünk. Látszólag egy normális szobában kötöttünk ki, ám ahogy haladtunk előre a szoba szó szerint darabjaira hullott, s a nagy semmi kellős közepére jutottunk – a látvány mellé ijesztő hangok is társultak, melyek által az összkép miatt majdnem gatyába eresztettünk, mindahányan voltunk. Efféle jelenetekből nem kevés lesz a kiegészítő során, s az effajta darkosság a helyszínekre is jellemző lesz, mivel többnyire a városban található épületek alagsoraiban fogunk kolbászolni választ keresve rokonságaink rejtelmeire, teljes sötétségben – durva? A helyszínekhez kapcsolódóan említhetjük még meg, hogy a srácok úgy alakították a sztorit, hogy az sokszor játszódjon nyílt terepeken, nagy termekben: kitaláljátok miért? Megsúgom: itt nem nagyon lesz nyugtunk egy fedezékben, hiszen bármikor bárhonnan nekünk jöhet egy gonosz, csúnya, rút kommandós.
A kiegészítő hat-nyolc óra tiszta játékidőt ígér a játékosnak, ami elsőre kissé kurtának tűnik, ám szerény véleményem szerint az ijedősebbek, már alig fogják várni a játék végét. Összességében ezen kurtasággal jellemezhető leginkább a kiegészítő: kevés újdonságot nyújt, ám ennek ellenére szinte biztosak vagyunk a sikerében. A kipróbálható verzió minket meggyőzött, nemegyszer féltünk egy kellemeset, s adrenalinpumpáló, pergő akcióban is volt részünk rendesen. Én személy szerint a történet folytatására vagyok a legkíváncsibb, s nem igazán fog érdekelni a játék végigjátszása során, hogy mennyire új az, amit látok – megjelenés ősszel.
AJÁNLOM AZ OLDALT
